Az erőszak érvei

Kis szövetségeseink és saját magunk magatartása is azt mutatja, hogy egyetlen tekintély érvényesül: az erősebb joga.

(Vix alezredes)

1918 őszén a központi hatalmak világháborús veresége végképp nyilvánvalóvá vált, aminek hatására, részben saját elavultságának következményeként az Osztrák–Magyar Monarchia pillanatok alatt széthullott. Október 17-én Ausztria népeit Károly osztrák császár és magyar király kiáltványban szólította fel, hogy a nemzetek önrendelkezési jogának értelmében hozzák létre nemzeti tanácsaikat, és Ausztriát alakítsák szövetségi állammá.

IV. Károly

A magyar kormányfő, Wekerle Sándor bejelentette, hogy   az 1723. évi I., II. és III. törvénycikk (a Pragmatica Sanctio) alapján a Habsburg Birodalom felbomlásával Magyarország automatikusan visszanyerte függetlenségét. A király továbbra is IV. Károly maradt. Tisza István gróf, a háború első négy évének magyar miniszterelnöke október 17-én az országgyűlés előtt elismerte: „ezt a háborút elvesztettük”.

A kormány lemondásával egy időben, október 24-én a mindvégig háborúellenes Károlyi Mihály gróf elnökletével megalakult a Magyar Nemzeti Tanács. A programját tizenkét pontban foglalta össze:

*

Károlyi Mihály

Hatalomváltás. IV. Károly tétova magatartásával; mind a dualizmus és a „régi rend”, mind a Károlyi Mihály képviselte reformpolitika híveinek való ígérgetésével tovább izzította a háborús veszteségek és a nélkülözés előidézte népharagot. Ezáltal a tényleges irányítás fokozatosan a Nemzeti Tanács kezébe került. Közben Andrássy Gyula gróf, az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztere az antanthoz intézett különbéke-ajánlatában elismerte Szlovákia függetlenségét, amivel elsőként mondott le Magyarország területi egységéről.

Október 30-án Budapesten kitört az „őszirózsás forradalom”: a Nemzeti Tanács oldalára állt, frontról hazatért katonák és a munkások együttes ereje másnap hajnalra kikényszerítette Károlyi Mihály kinevezését miniszterelnökké.

November 3-án Viktor Weber császári és királyi vezérkari főnök Padovában fegyverszünetet írt alá az ekkorra gyakorlatilag már nem is létező Osztrák–Magyar Monarchia nevében. Azonban ezt az antanthatalmak csak az olaszországi frontra nézve tekintették érvényesnek, a szövetségesek balkáni hadereje (a magyar katonák hazarendelése után immár akadály nélkül) továbbra is közeledett Magyarország déli határa felé. Ezért 7-én Károlyi vezetésével Belgrádba utazott egy magyar küldöttség, hogy tárgyaljon a francia Louis Franchet d’Esperey tábornokkal, a balkáni antant-erők főparancsnokával. November 13-án kénytelenek voltak aláírni a tábornok diktálta megállapodást, ami az ideiglenes, fegyverszüneti határt a Dráva folyó – Szigetvár – Pécs – Baja – Szabadka – Maros folyó – Marosvásárhely – Beszterce – Szamos folyó vonaltól északra húzta meg.

November 13-án IV. Károly „felfüggesztette uralkodói jogainak gyakorlását”, ami egy ideiglenes lemondásként volt értékelhető. Miután az országgyűlés feloszlatta magát, az így törvényhozó hatalomhoz jutott Nemzeti Tanács 1918. november 16-án kimondta, hogy „Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság”. (A ’népköztársaság’ ekkor még polgári köztársaságot jelentett.)

1919 januárjában a megerősödött szociáldemokraták elérték, hogy Károlyi a kormányfői helyett a szűkebb hatáskört jelentő köztársasági elnöki széket foglalja el, miniszterelnöknek pedig a saját emberüket – Berinkey Dénest – nevezték ki.

*

Bolsevizmus és honvédelem. 1919. március 20-án az antant magyarországi küldöttségének vezetője, a francia Fernand Vix alezredes egy jegyzéket adott át Károlyinak mint államfőnek. Ebben a szövetségesek párizsi konferenciája a magyar haderőt keleten a Szeged – Hódmezővásárhely – Debrecen – Vásárosnamény vonal mögé utasítva egy 50–100 km széles semleges sáv létrehozását követelte. Nyilvánvaló volt, hogy ebbe az övezetbe így előbb-utóbb be fog vonulni az egyúttal Arad, Nagyvárad, Nagykároly és Szatmárnémeti városokig engedett román hadsereg, amely a novemberben meghatározott fegyverszüneti vonalat már egyébként is átlépte. Magyarország vezetése lehetetlen választás előtt állt: az ultimátum elfogadhatatlan volt, az elutasítása viszont újabb fegyveres harcok közvetlen veszélyét jelentette.

Kun Béla

A kormány azonnal lemondott, Károlyi pedig egy kizárólag szociáldemokratákból álló kabinet kinevezését tervezte, úgy gondolva, hogy egy nagy tömegbázissal rendelkező kormányzat képes lehet a helyzet megoldására. A szociáldemokrata vezetők azonban megállapodtak az 1918. november végén alakult Kommunisták Magyarországi Pártjával, és kikiáltották a kommunista Magyar Tanácsköztársaságot. A hatalom Kun Béla „külügyi népbiztos”, a KMP vezetője kezébe került. Károlyi falragaszokból értesült a saját „lemondásáról”. Azonnal betiltották a többi politikai pártot, így az áprilisi választásokat megnyerték. Beindult az államosítás és a kegyetlen vörösterror.

1919. március 24-én Kun Béla tudatta a párizsi konferenciával, hogy a novemberi belgrádi fegyverszüneti egyezményben kijelölt határokat hajlandó elfogadni, de a Vix-jegyzékben foglaltakat semmiképp. A mindenféleképpen békét kereső Károlyi után a kommunisták szembeszegülése meglepte a Párizsban tanácskozókat. Egyesek (főleg a francia tábornokok) katonai beavatkozást sürgettek; mások (elsősorban a brit diplomaták) viszont úgy gondolták, hogy többet érhetnek el kevésbé szigorú politikával.

Április 4-én az utóbbiak kezdeményezésére a brit Jan Christian Smuts tábornok Budapestre érkezett, enyhébb feltételeket hozva. A magyar tanácskormány azonban szintén feltételeket támasztott, amivel el is szalasztotta a lehetőséget a fegyverszünet fenntartására.

Kezdődött hát a készülődés az újbóli fegyveres harcra: megindult az önkéntes Vörös Hadsereg toborzása. Közben a románok beléptek a Vix-jegyzékben kijelölt semleges övezetbe is, majd április 30-ára elérték a Tiszát; a csehszlovák erők Salgótarjánig jutottak – de Párizs utasítására egy időre mind a két sereg megállt.

Ezután északon fordult a helyzet: június 10-ére az ún. északi hadjárattal a magyar katonák elérték a lengyel határt, visszafoglalva Salgótarjánt, Miskolcot, Kassát és a Felvidék keleti részét. Ezzel elvágták egymástól a csehszlovák és a román haderőt.

Június 13-án érkezett ultimátumában George Clemenceau francia miniszterelnök a párizsi konferencia nevében annyi engedményt tett, hogy a magyar hadsereg Felvidékről való önkéntes kivonulása esetére kilátásba helyezte a románok kivonását a Tiszántúlról és Magyarország meghívását a békekonferenciára. A június 24-i magyar–csehszlovák fegyverszünet megkötésével a Vörös Hadsereg el is hagyta az északi területeket. A konferenciára való meghívásról azonban szó sem volt, és a románok sem mozdultak el a Tisza partjáról. Ezért a magyar sereg július 20-án támadást indított ellenük, ami csakhamar összeomlott. A román katonák 1919. augusztus 3-án bevonultak Budapestre.

*

Horthy Miklós

Megszállás. A Tanácsköztársaság vezetői Bécsbe menekültek, a hadsereg szétszéledt. Új, szociáldemokrata kormány alakult, amit Friedrich István román segítséggel végrehajtott puccsa egy hét múlva megbuktatott. A románok a Tiszán túli területeken saját katonai közigazgatásukat vezették be, azt remélve, hogy így kikényszeríthetik a tiszai államhatárt. Más helyeken meghagyták a magyar hivatalokat. A Dunántúl nyugati és déli részét a – még a kommunisták ellen – Szegeden megalakult ellenkormány fegyveres ereje, a Nemzeti Hadsereg tartotta ellenőrzés alatt, Horthy Miklós volt ellentengernagy vezérletével.

A román hadsereg hamar kifosztotta az országot: vagonszámra szállítottak Romániába állatokat, gabonát, élelmiszert, gyári berendezéseket és általában mindent, ami mozdíthatónak bizonyult. Ahol ezt a lakosság megpróbálta megakadályozni, kíméletlen népirtással válaszoltak; de a megszállást általában is durvaság jellemezte. „A román tisztek állandóan rablott bort ittak, duhajkodtak, és a katonák által a város utcáin lányokat fogattak össze, akiket aztán megbecstelenítettek” – ahogyan azt egy erdélyi szemtanú feljegyezte. A fővárosi levéltár anyagának egy részét is elvitték, a Nemzeti Múzeum kifosztását pedig csak a Szövetséges Katonai Bizottság soros elnöke, az amerikai Harry Hill Bandholtz tábornok közbelépése akadályozta meg.

A román Királyi, majd a magyar Nemzeti Hadsereg Budapesten

Horthyt az antanthatalmak időközben alkalmasnak találták az egész ország vezetésére. A román katonákat novemberben kiparancsolták Budapestről (a Tiszántúlt csak a következő év márciusában voltak hajlandóak a későbbi határig elhagyni). 1919. november 16-án Horthy a Nemzeti Hadsereg élén bevonult a fővárosba. Az antant akaratának megfelelően a Friedrich-kabinetet leváltotta Huszár Károly koalíciós kormánya. Magyarország élén végre olyan vezetés állt, amit a háborúban győztes hatalmak is egy az egyben elismertek.

*

Meghívás. December 1-jén, több mint egy évvel a világháború vége után Magyarország meghívást kapott a párizsi konferenciára. Ez nagy reményeket ébresztett, de, mint kiderült, alaptalanul.

1920. január 7-én érkezett meg a francia fővárosba a magyar békeküldöttség, Apponyi Albert, Bethlen István és Teleki Pál vezetésével. Január 16-án Apponyi előadást tartott angol, francia és olasz nyelven, védelmezve a magyar nemzet egyben tartásának szükségességét. A beszédben kifejtett álláspont ellen a cseh, a román és a szerb kormány egy közös jegyzékben tiltakozott, amiről a magyar küldötteket nem tájékoztatták.

Február 12-én Magyarország hivatalosan is válaszolt a békefeltételekre. A határok kialakításánál a Teleki mint földrajztudós készítette nemzetiségi térkép adataira hivatkozva jó néhány területen népszavazást javasoltak. A magyar álláspontot az antant-országok és az általuk pártfogolt államok vezetői közül senki sem vette igazán komolyan.